Hol volt, hol nem volt, élt egyszer két unatkozó önkéntes és egy nemzeti ünnep….

Így kezdődött ez a mese. Szombat volt.Tikkadt forróság és mi ketten Kukor Tomással az önkéntes irodában ültünk. A harmadik önkéntes, Rozi kimenőt kapott, így haza látogatott megnézni a családot, no meg a helyi „könyvtárakat”  (találd ki mire gondoltam). Tehát Tamással elhatároztuk, hogy lévén hétvége, sztrájkolunk és nem dolgozunk (nem mintha amúgy hétvégenként megöltük volna magunkat a munkával, de akkor is… s amúgy meg ez igy jól hangzott), hát ültünk a számítógép előtt és törtük a fejünket, hogy milyen „szabadidős programot” találjunk ki magunknak. Unalmamban nekiálltam elgondolni, hogy mi kerülhetne arra a kosárlabdapalánkra, amit korábban érkezett önkéntes társam Tamással, még Rozival való érkezésünk előtt, készített a központi iroda udvarába. Már egy ideje folyt a kooomoly tervezési munka (azaz tervben volt, hogy tervezünk rá valamit, valamikor :)))))) ), most meg ötleteltem, azután Tamással ketten is ötleteltünk és véégre megszületett a terv. :D Egy talán számotokra is ismert figura szolgált alapul a palánk díszítésekor ( A megfejtéseket, hogy honnan ismerős az alak a központi iroda címére várjuk. Az első jó megfejtést beküldő pedig jutalmul fényképezkedhet a frissen elkészült palánkkal. De akár azt is választhatja, hogy dobigál a palánkra:D Ha az alak nem ismerős, akkor meg így jártál :P). Ekkor ugyan még csak a terv volt meg egy rajz formájában. Modhatnám nagyon szép, nagyon jó, mondhatnán azt is, hogy mesébe illő :D, de hogyan fog a kis rajz a lapról szépen arányosan  felkerülni a palánkra? Festünk, festünk, de hogyan? Mert mi úgy belemelegedtünk a „tervezzünk kosárpalánkot„ történetbe, hogy pár perc alatt meg is akartuk oldani a „szabadidős programunkat” („szabadidős program”, mert ugyebár mi hétvégén nem dolgozunk :D). ÁÁÁ de hogyan? Talán rajzoljuk fel szabadkézzel? Hát van ennél jobb ötlet is. Vagy készítsünk sablont egy nagy lapra és arról másoljuk fel? Már jobb, de még mindig nem az igazi. Ekkor támadt a csodás ötlet (amit most úgyse árulok el, de ha tovább olvasod a bejegyzést, akkor megtudod :P). Lényeg az, hogy lévén augusztus 20, nemzeti ünnep, s mivel már láttuk a megoldást is a problémánkra, hát elmentünk mi is illő képen megünnepelni ezt a napot. Úgy 10 óra magasságában hazatérve nem tettünk le tervünk megvalósításáról, s úgy mellékesen megsúgom, hogy a sötétség igazából nekünk dolgozott. A szomszédok nagy megrökönyödésére és „szórakoztatására” este 10 után vetítést tartottunk nekik. Na nem a Titanic-ot néztük meg a központi iroda udvarának kellős közepén, de még nem is a Hupikék törpikék legújabb verzióját, hanem a figuránkat próbáltuk felrajzolni a palánkra. Ennél már csak az válthatott ki nagyobb csodálkozást a szomszédságból, mikor is minket láttak létráról le, létrára fel ingázni. Mondhatjuk azt, hogy ez eltartott egy darabig és korán feküdtünk, s projektünk átnyúlt a vasárnapba is. Ennél korábbinak már csak a másnapi kelés tűnt,amikor is újra létrára fel és most már előkerülhettek a színek is. Elkezdődött a kifestő színezése :D Bár ugyan siettünk, hogy ebéd utánra, mire Szilárd jön, minél több legyen kész a munkánkból, azért szentmisére is jutott idő (mert hát ha Isten velünk, ki ellenünk). A munka jól haladt. Úgy 2 óra (14 óra) magasságában be is futott Kismedve és vendéget hozott (akkor még nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy igazából segítség lesz a vendég ) Moncsi ( Melicher Mónika) személyében. Bizony ám, hogy segítség, nem is akármilyen. Igen aktívan részt is vett a munkában. Létrázott, festett, mázolt és társai. Szóval nem nem csak szájat tátani jött. Kismedve is részt vett a munkában, még úgy is, hogy közben a jövendőbeli révkomáromi cserkészkiállítás anyagát készítette elő közben. Első körben, mikor befutottak, egy darabig csak állt és az autót támasztva nézte, hogy ezek meg aztán mit találtak ki, de meg se szólalt. Nem rosszaló nézés volt ez, hanem csodálkozó. Aztán pedig neki jutott a főkritikusi állás. Futkorászott jobbra s balra, s közben meg-meg állt és elmondta a véleményét. Ne mondjam, hogy mi meg hááányszor másztunk fel létrára, vagy csüngtünk le a lépcsőről, míg sikerült befejezni a „műalkotást”. Hányszor átbeszéltük, hogy hová milyen szín kerüljön, mert az úgy jobb lenne. De végül Moncsi, Tamás és én összehoztuk főkritikusunk segítségével, s megszületett a központi iroda kosárpalánkjának a dizájnolása. Mindenki láthatja, hogy az önkéntesek (vagy ahogy csak néha hívjk magunkat, az önkényesek+ Mónika) voltak az „elkövetők” hiszen a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség logója mellett felkerült a „Fiatalok Lendületben” program logója is, amely  program által mi, önkéntesek ide kerültünk. Szívem csücske ez a palánk, talán azért is, mert láthattam megvalósulni tervemet. De ez már olyan rég volt, hogy tán igaz se volt. De azért itt van  a kép róla :D Aki pedig nem hiszi, az járjon utána a központi iroda udvarán. Mindenkit szívesen látunk dobigálásra, hogy kipróbálhassa az új (megújult) palánkot :D

Érkezés…de hováááá??????

Véééégre hosszú út után megérkeztem. Az utazás is kalandosabb volt, mint ahogyan terveztem. Nyuugalom, nem raboltak ki, s vissza sem fordítottak a szekrény nagyságú határőrurak, csak egyszerűen annyi történt, hogy kicsit pluszba vonatoztam az eredeti tervhez képest. Úgy terveztem eleinte, hogy miután kisbusszal megérkezem Budapestre, onnan Csémi Szilárd (becsületes nevén Kismedve :D), az új főnököm felvesz és aztán elszállít Dunaszerdahelyre, a szállásomra. De a program változott, Kismedvénél ez nem is csoda, mert mint a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke rengeteg dologgal foglalkozik egyszerre. Így hát elvonatozgattam….. és onnan Komáromba, ahol végülis már várt Kismedve. Eddig csak hallásból ismertem őt, meg fényképekről, de most végre személyesen is megismerhettem. Autóba ültünk és átvitt Révkomáromba, a Duna túlpartjára, ami már Szlovákia. Itt beszélgettünk a buszállomáson még befutott a busz. Mindenki próbált puhatolózni a másik irányába úgy éreztem. De azért megvolt a közös hang. Kérdezgetett Kismedve arról, hogy hogyan képzelem el az ittlétem. Én próbáltam elmondani neki, hogy vaalahogy úgy képzelem el, mintha főállásban cserkészkednék. Hogy naggyából ugyan azt csinálom, mint otthon, csak egész napos foglalkozás képen. Én meg a szállással, ellátással illetve a további programmal kapcsolatban érdeklődtem. Egész pontosan a V.K. – val (vezetőképző táborokkal) kapcsolatban, ugyanis tudtam, hogy másnap arra vezet az utam és első feladatom ott lesz majd. A busz közben megérkezett és én elindultam a második otthonom fele (most egy évig ugye ide megyek majd „haza”). Igen furcsa volt, hogy az emberek beszélgettek körülöttem, de én semmit sem értettem, tekintve, hogy szlovákul a „vodá” (víz) és „pivo” (sör) -n kívül mást nem tudtam. De egyesek szerint az alapszavakat már így is ismertemJ. Na de visszatérve érdekes volt, hogy hallottam, de nem értettem. De már nemsoká meg is érkezett a buszom Dunajská Streda-ra, azaz Dunaszerdahelyre, ahol a mi kedves könyvelőnk, Marika néni várt rám. Elszállított a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség központjába, ahol a főhadiszállásunk leledzett. Tetőtéri irodák és egy nagyocska ovális asztallal a közös térben. Ez volt az első benyomásom. De igencsak különleges hangulatot adott az egésznek az, hogy tetőtérben van. Otthonos helynek látszott. Hasonló képen a szobám, pontosabban a szobánk is, ugyanis közös szobánk van az előző önkéntessel, Kukor Tomival (ekkor még nem tudtam, hogy őt nem Tomizzuk, mert annak kemény ára van.J Ezt csak késöbb tanultam meg). A szobánk az irodával egy helyen volt, pontosabban annak előteréből nyílott. Szóval már láttam, hogy munkába nem messze kell majd mennem (Max. néha az udvarig, pincéig, vagy gyűjteményig, ha épen ott akad dolgom, amik úgyszintén csak az udvarban vannak.) Marika néni sem időzött soká, csak mindent megmutogatott és már ment is, mert állami ünnep volt, s ilyenkor mindenki szabadnapos. Mivel önkéntes társaim, a már emlegetett Tamás és az önkéntes évét velem egyszerre kezdő Rozi már a vezetőképző táborokban voltak, s mindenki más szabadnapon, így magam maradtam a központban egyes egyedül. Hát ki is használtam a lehetőséget meg az alkalmat és közelebbről megismerkedtem az újdonsült ágyammal:D Faltam egy keveset, tusoltam és már durmoltam is. Altatót nem kellett énekelni nekem. Amúgy is tudtam, hogy hosszú út áll mögöttem és táborok állnak előttem, hát rám fért. Nah de most már nem írok többet, ebbe a bejegyzésbe, mert még megunod. S majd igyekszem ezután szűkebb szavú lenni :D:D:D