Utánfutó lakkozás

Újabb “szabadidős” tevékenység felénk :D Hogy az utánfutó védvelegyen az esőtől, víztől…. Egy napos délután nekiálltunk lekenegetni. 

                                           

Füleki Cserkész fittnesz

Ezt a bejegyzést akár úgy is kezdhetném, hogy “éjjel érkezem”… ugyanis éjjel értünk Fülekre. Épp csak szétnéztünk és már mentünk is szundikálni :D Mi már másnap reggel belevetettük magunkat a munkába. A helyiekkel nekiálltunk kitakarítani a régi magtár épületét, ami tele volt mindenféle lommal, fa maradványokkal, és benőtték a bokrok is. Szóval nem volt egy olyan nagyon könnyű munka. Csak csákánnyal, fejszével, ásóval tudtunk bármit is kezdeni. Nekiálltunk hát azon felbátorodva, hogy a régi magtárban akár szabadtéri színház is lehet, ahol majd koncertek és előadások is lehetnek kivagdosni a bokrokat, eltakarítani a mindenféle felgyűlt szemetet. Egyébként a Cserkész fitnesz lényege, hogy valami a cserkészet számára hasznos munkára összegyűlnek a cserkészek, s emellett szórakozás is van,meg jól érzik magukat. No egy ilyen zajlott Füleken is. Ment is egész jól a munka, szépen haladtunk a takarítással. A nap végén elégedetten állapítottuk meg, hogy jó darab részt sikerült megtisztítani. Este jött a lazító, szórakoztató program, ami a nap levezetéséül szolgált. Másnap újra munkába álltam, de éreztem, hogy valami nincs rendben… Délelőtt még dolgoztam, de éreztem, hogy csak fél gőzzel ment a munka. Azt hittem majd délutánra helyre állnak a dolgok. De nem így lett. Egyre rosszabbul éreztem magam,így a Cserkész fitneszes karrierem igen rövid lett. Mivel lázam is volt,így a következő napokat az ágyat nyomva töltöttem. Eleinte csak napszúrásra gyanakodtunk, de miután napokig nem lettem jobban,lázam is volt, s étvágyam nem igazán akadt, így elvittek orvoshoz, ahol egy jókora várakozás után megállapították, hogy csúnya torok gyulladásom van. Ezért még a többiek odakint dolgoztak, addig én bent betegesedtem, feküdtem az ágyban. Napokig jóformán ki se szálltam az ágyból. A többiek a magtár kitakarítása után még rendet raktak az egykori istállóban meg nekifogtak egy határolót építeni. Hazafelé se voltam teljesen jól a hosszú úton, de probléma nélkül haza értem Dunaszerdahelyre. Hát így végződött az én fitneszemJ

Cserkészkiállitas Komarom

Egy harmattól csillogó reggel...két pukkadásig tömött autó...egy üres kiállitóterem és pár lelkes és elhivatott ember. Zömében cserkészek, a többi pedig szimpatizáns:)
Igy kezdődött. Mikor reggel megébredtem, még nem tudtam mekkora fába vágtam a fejszém. Azon a napon életemben először kiállitást rendeztem. Méghozzá CSERKÉSZKIÁLLITÁST.Társaimmal: Tamással, Rozival, Moncsival, Bodzival, Ildikóval (Pirk Ildikó, akiről itt még nem írtam) Lengyel Zolival és Kismedvével megreggeliztünk. a még véletlenül a csomagból kimaradt dolgokat kipótoltuk és nekivágtunk az útnak. A kissé szűkös hely ellenére nagyon jól utaztunk. Utunkba beiktattunk egy megállót is. Nagymegyeri cserkészházban még volt pár holmi, ami szükségeltetett a nagyszerű látvány elkészitéséhez. Mikor odaértünk, nekiálltunk először kipakolni mindent a két utánfutóból és az autókból. Rengeteg dolog és érdekes kacat került elő. Mintha az egész cserkészgyűjtemény lábat növesztett volna és elsétált volna Komáromba. Fúrtunk, faragtunk, sátrat épitettünk, szerszámtartót eszkábáltunk, tüzhelyet raktunk, csajkafát és lavortartót állitottunk, és közben rengeteget nevettünk. Még mi a ,,férfias,, nehezebb munkát végeztük, a lányok a számunkra idegesitó pepecselős, igazán mini tárgyakkal, kirakatrendezőset játszottak. Feltúrták a zászlórengeteget és kiválogatták a legszebb darabokat, amik méltóan tükrözték a cserkészek kreativitását és szépérzékét.
 Végülis elkészült a nagy mű és pihegve, ám melldagadva mentünk hazafelé.

Képzés Terchova

Tudni kell, hogy az önkéntesi egy évben két kötelező képzés van, amin részt kell venni annak, ki önkéntességre adja a fejét. Van egy kezdőképzés, nemsokkal megérkezés után és a féléves képzés, amin úgy fél év után kell részt venni. No hát az a terchovai az első ilyen kötelező képzés volt. Eléggé izgultunk az elején, merthogy két dologban is rosszul állt a szénánk: egyrészt mivel Terchova egészen keleten van, mi meg délnyugaton, így egy igen hosszú utazás várt ránk, váltogatva vonatokat, buszokat egy számunkra teljesen ismeretlen terepen; másrészt pedig a képzés szlovákul meg angolul zajlott és én egyik nyelvet sem uraltam igazán finoman fogalmazvaJ Három hónap alatt mióta itt voltam a szlovákot nem igazán lehet megtanulni, angolul meg alap dolgokat inkább értettem,mint beszéltem… Szóval nem álltam túl jól. De a végén minden megoldódott… ugyanis Kismedve, a főnökünk elvitt minket autóval  a képzés helyére. Az út így sokkal szórakoztatóbb volt, ugyanis Kismedve útközben mesélt meg megmutatott dolgokat,mint például az utunkba eső várakat, megálltunk a Vág partján Kralován ban, ahonnan a nagy cserkész Vági tutajtúra indult és még sorolhatnám. Megérkezésünkkor Kismedve segítségével eligazítást is kaptunk az esti programmal kapcsolatban, úgyhogy nem volt zűr. Még egy napot kellett aztán kibírni, ugyanis utána jött egy tolmács,úgyhogy megoldódott ez a probléma is :D Az ellátás nagyom jó volt, szép helyen voltunk, a programra se lehet panasz. Felvilágosítottak minket az önkéntes élet rejtelmeiről, volt ott bemutató,közös játék, előadások, városfelfedező vetélkedő, kirándulás a hegyekbe, jókedv, kacagás. Igen jó társaság jött össze. Ez bebizonyosodott a záró kerti parti során is, amit teljesen magunknak kellett megszervezni, kiosztani a feladatokat magunk közt, egy egész este programját kitalálni és megszervezni, sütni, díszíteni stb. A végén nagy nehezen tudtunk csak elválni társainktól és haza indultunk a messzi keletről megint csak Kismedvével és a feleségével.

Nagytáborba menni jó :D :D :D

Július 20-án óriási pakkokal indultunk a Szlo vákiai Magyar Cserkészszövetség által megrendezett IV. Szövetségi Nagytábor színhelyére, azaz Ipolynyékre. A mi feladatunk volt előkészíteni a terepet. Rendet raktunk,takarítottunk, a faluban intézkedtünk a még elmaradt dolgainkat… Elérkezett a nagytábor első, kezdő napja. Részt vettünk a tábor ünnepélyes és keretmesés megnyitóján, ahol is a keretmese II. Rákóczi Ferenc  kora volt. S maga Rákóczi is szólt az összegyűltekhez, lóhátról. Igazi ló hátáról. Nagy keretmesés felvonulás, megmozdulás volt. Több mint 600 fős cserkészsereg gyűlt össze a központi réten. Több mint 600 fiatal hagyta ott a kényelmes XXI. századi elektronizált életet, s cserélte le a számítógépet gumicsizmára. Ezzel a mi társasági, hangulatos programunk véget is ért, s jöhetett a kemény fizikai és szellemi munka. Nem is maga  a munka volt annyira megerőltető,mintsem a koránkelés,ami nekem nem ment túl könnyen. Mi a logisztikán dolgoztunk, ami feladatunk volt, hogy a  több mint 600 emberhez,illetve azok altáboraihoz eljusson minden szükséges alapanyag az ennivalóhoz. Reggel 6-kor jött a pék, hozta a friss kenyeret meg pékárút,s előfordult olyan is, hogy még éjjel 1-kor még mindig a másnapi ennivaló tömegeket számoltuk szét, hogy minden altábornak jusson elég mindenből. Közbe-közbe azért még néha egy kis lazítást és pihenést is programba vettünk, amikor kevesebb volt a munka. Naponta ki kellet számolni  a másnapi élelmiszer alapanyagokat és azt minden nap ki kellett szállítani. Naggyából ezzel telt el a 10 nap. Azért néha a tábori programokban is részt vettünk. Ilyen alkalmak voltak a vásár nap, amikor magunk is kipróbálhattuk magunkat különböző kézműves dolgokban, a másik alkalom  a közös tábortűz volt,ami óriási volt, hiszen 600 ember ülte körül a tüzet, a harmadik alkalom az ugyancsak közös szentmise volt, illetve pedig az ünnepélyes táborzáró. Sajnálom, hogy csak ennyi programon tudtam részt venni és éltem át, mert ennyit engedett a munka, de úgy vélem egy nagyon jó táborvolt ez,amit jó volt megélni. 

Érdekes fordulat...

Van nekem itt egy ismerősöm, akivel egy ideje beszelgettunk már interneten,cseten. Hát egyik nap irtam neki, hogy megérkeztem Dunaszerdahelyre, és találkozhatnánk valamikor. Mivel megérkezésemkor egyből táborba (egész pontosn a SETÁ-ba) mentem, így hamarább nem volt alkalmunk találkozni. DE most megbeszéltünk egy időpontot, amikor is találkozzunk. Na ezt nem azért mesélem el,mert talán Ő volt az egyetlen ismerősöm errefele,hanem ennél sokkal jobb okom van erre. Nem ugrok azonban előre a történetben,henemcsak szép sorban haladok. Szóóóval eljött a találkozónapja... Naagy készülődésbenvoltam,mert bárugye már körülbelül két éve beszélgettünk a neten,de élőben még sosem találkoztunk, s ugyebár tudjuk,hogy az ember ad arra, hogy milyen az első benyomás róla. Tehát készülődtem,izgultamiskiicsit bevallom férfiasan. Az izgulás akkor hágott a tetőfokára,mikor kimentem elé a buszmegállóra, s befutottt a busza. Huu es milesz,ha valóban úgy van,ahogy mesélik, hogy az interneten keresztülteljesen más az ember,véégülis ott azt mondanak,mait akarnak. Mi van ha a valóságban már nemtudunkmajd olyan jól szótérteni és elbeszélgetni? De már nemvolt idő több gondolatra,mert már nyílt is a busz ajtaja és szálltak lefele az emberek. Megláttam és pontolsan úgy nézett ki,mint ahogy az interneten... Ez voltaz első megnyugvás. Aztán elindultunk a lakhelyemre, ami ugyebár a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség központi irodájának épületében van. Útközben beszélgettünk, viccelődtünk  és csak úgy repült az idő. Aztán elmentünk sétálni meg fagyizni és megvolt a második adag megnyugvásom is,mert nem csak hogy olyan,mint az interneten,hanem ugyan úgy elis tudtunk beszélgetni,mint az elmúlt két évben. Megvolt az öröm,hogy vééégre van egy ismerősöm,akivel találkozhatom,mert közel lakik, a szomszéd városban, s félóra alatt itt van busszal. De ez az öröm addig fokozódott, hogy mire arra került a sor hogy indulni készült, már azt éreztem,hogy több számomra mint egy egyszerű ismerős. Sőt egy egyszerű barátnál is több talán. Tudtam akkor már,hogy Ő is hasonlóan gondolja. Amikor pedig a bussza kigördült a megállóból és magam álltamott, azt éreztem, hogy szerelmes vagyok ebbe a lányba...A késöbbiekben még több alkalommal találkoztunk és így lett az ismeretlen ismerősből nemsoká az én barátnőm ez a lány. 

SETA????? MI az a SETA???

Alig megérkezésem harmadnapján egyből Párizsba vitt Kismedve. Akár úgy is kezdhettem volna aktuális bejegyzésemet stílusosan, hogy „Bon jour!” Most gondolom mindenkinek az fordul meg elsőre a fejében, hogy deeeee reendes főnököm van, hogy ilyen igencsak szép és költséges utakra viszi az önkénteseit :D Azért elárulhatom, hogy az út Párizsba nem tartott olyan soká, mint azt hinnétek és annyira költséges se volt J Igazából csupán egy három óra körüli útról volt szó autóval. Nem, nem kell egyből a térképre nézni, nem költözött közelebb Dunaszerdahelyhez Párizs. Vagyis csak egy kis időre költözött oda. Megérkezésünkkor Párizs már felépítés alatt állt, s csak úgy futkorásztak a fransziák :D A Louvre már állt, s fogadta a látogatókat, de egyenlőre az Éjfél-torony és a Diadalív csak a városszervezési tervekben szerepelt. Miután franciás ebédet kaptunk a már pár napja ott lakozó „őslakosoktól”, bekapcsolódhattam hétköznapjaikba, ugyanis attól a naptól kezdve hozzájuk tartoztam. Közölték velem, hogy azon az éjszakán, az éj leple alatt szeretnék felépíteni az Éjfél-tornyot, hogy a szomszédos népek nehogy meglássák. Ugyan nem volt kötelező részt venni benne, de mivel jó szórakozásnak tűnt a dolog, így fáradtságom ellenére is részt vettem benne. Kezdetnek és bemelegítésnek felhúztunk egy Diadalívet, amit aztán megfűszerezte az Éjfél-torony. Még szürkületben nekifogtunk a toronynak, hogy időben meglegyünk vele. Hát mondhatom ééérdekes éjszakai foglalatosság volt… Sokat nevettünk meg viccelődtünk közben, de azért keemény munka folyt, komoly előzetes tervek alapján. Na jó! Azt hiszem ideje volna felfedni a naaaagy titkot. Igazából nem abban a Párizsban jártam, amire mindenki elsőre gondol, hanem ez csupán egy tábor keretmeséje volt. Hogy milyen táboré? Hát a SETÁ-é. Goondolom most már mindenkinek világos, hogy miről is beszélek. Szóval a SETA keretmeséje volt Franciaország, s ezért próbáltak minél több párizsi nevezetességet a táborhelyre hozni. A már fentebb emlegetett Louvre az étkezősátor volt, ahol a nevének megfelelően festmények voltak kiállítva, mint az igaziban. A Diadalív és az Éjfél-torony pedig itt fából, kötözve készül, mint általában a tábori építmények cserkésztáborokban. No most hogy mindent tisztáztunk… hogy nem világos valami? Nem mindent magyaráztam el? Felmererülhet a kérdés, hogy mi a szösz az a SETA? Na bennem is ez a kérdés merült fel, amikor először mondta Kismedve, hogy a SETÁ,ba leszek majd J. Hat a SETA igazából egy rövidítés, a segítő tábor rövidítése. És akkor most merül fel a kérdés, hogy kit segít és miben? Igazából a vezetőképző táborokat (őrsvezető képzőt, segéd őrsvezető képzőt és a segédtiszti tábort) segíti abban, hogy legyen kajájuk, vagy ahhoz alapanyaguk. Tehát a SETÁsok sütnek, főznek, beszereznek, vagy ha kell, akkor éppen besegítenek valamelyik vezetőképző táborban. Így a mi időnk nagy része a sütés-főzésseltelt. De azért nem panaszkodhatom, mert nem csak állandóan a tűz mellett álltunk és kotyvasztottunk,hanem volt ott szórakozás is, viccelődés is meg közös tábotűz a segéd őrsvezetőképző és őrsvezetőképző táborosokkal. Naagy élményvolt J Ha itt lennék, akkor jövőre is elmennék.

Itt lakom és dolgozom

Ez a mi kapunk J                                                    

            Íme az irodánk, ahol naponta dolgozunk                                                 

És a konyha…..

                  Így fest a fürdő                                    

Ez pedig a fotel Kismedve,a főnökünk irodájában                                     

Szilágycseh - innét jöttem

Szilágycseh (románul Cehu Silvaniei) város Romániában, Szilágy megyében, Zilahtól 31 km-re észak-északkeletre található. Kolozsvártól is csupán 110 km-re  helyezkedik el.

Előnevét az itt folyó Szilágy vize adta, utóneve cseh telepítés nyoma.Egykori várát 1319-ben említik először, amikor Borsa Kopasz fiai felgyújtották.Megnevezése a következő képen alakult: Chehy 1405, Cseh 1462, Sz.-Cseh 1525, Zilagy Cheh 1540, Cheh 1543, Chÿe 1549, Cijeh 1553, Zilagichech 1579, Che 1604, Szillagh Cseh 1642, Chieh XVII. század, Szilágy Cse 1750, Szilagi Csehy XVIII. század.Több kiváltságot is élvezett. 1468-ban Mátyás király Drágfi Bertalan kérelmére Lukács és Barnabás napján tartandó országos vásárt engedett.Az oklevelek igen gyakran városnak mondják. Szilágy-Cseh város ép pecsétje fennmaradt 1671-ből, amin található: egy ökörfej szarvai közt Anno 1595. A körirat: Szilagy-Czeh városa peczetje. A 17. században több ostromot szenvedett, majd Várad eleste után nyílt terévé vált a törökök zsarolásának és pusztításának.Szilágycehben a bélteki Drágffi, a rátóti Gyulaffy, a kusalyi Jakcsi,és a Bornemissza családok voltak jelen az évszázadok során. Később a vár helyén egy kastélyépült, amelynek egy része még áll. A Bornemissza-udvarház romja mellet található a reneszánsz indás-leveles kút, amelynek Erdélyben talán egyedi.Református műemléktemploma 1519-ben épült, a Drágffiak építették.Tulajdonképpen kápolna, késő gótikus stílusban. A templom eredetileg római katolikus templomnak készült. Említésre méltó esemény egyháztörténeti szempontból, hogy a település adott helyett 1599-ben az itt megtartott református közzsinatnak. A város érdekessége még, hogy az akkoriban Szilágycseh közigazgatásához tartozó Lele faluban született Kun Béla (eredeti nevén Kohn) (Lele, 1886. február 20. – Moszkva, 1938. augusztus 29.) politikus. 1910-ben 3446 lakosából 3221 magyar. A trianoni békeszerződésig Szilágy vármegye Szilágycsehi járásának székhelye volt. 1992-ben társközségeivel együtt 8954 lakosából 4508 magyar, 4150 román volt. Ma is túlnyomó a magyar lakósság.